Mostanában hetente legalább egyszer járunk a piacra, természetesen Brigivel a hátamon. Ilyen mókából semmiképpen sem hagynám ki. Nagyon élvezi a sok néznivalót, mutogat, magyaráz a hátamról. Az emberek meg mosolyognak rá rendületlenül, meg beszélnek hozzá, szóval nagyon jó dolga van. Sokkal, de sokkal jobb, mint babakocsiban tolt sorstársainak. Legalábbis belegondoltam, hogy egy babakocsiból mit lát egy gyerek a piacból? Nos, sok-sok asztallábat, meg öregasszonycombot. Hát ez közel sem hangzik olyan izgalmasan, mint az emberi magasságból szemügyre vett piacvilág. Újabb jó pont a hordozásnak.

Ma anyáknapja volt, számomra immáron a második. Persze Briginek még fogalma sincs róla, hogy miről is van szó, ezért aztán ma én köszöntem meg neki, hogy az édesanyja lehetek. Csodálatos érzés, boldog vagyok, hogy megtapasztalhattam. Köszönöm.

Amikor a hátamon viszem Brigit, amellett, hogy sokan megbámulnak, még többen rámosolyognak, sőt próbálnak kommunikálni vele. Hogy Brigi visszamosolyog-e azt nem tudom, mert nem látom, de biztos vagyok benne, hogy figyel. Sokszor szerintem azért mosolyognak rá az emberek, mert ő kezdi el nézni, figyelni őket. Azt hiszem, így nagyon sok olyan inger éri, ami a babakocsiban térdmagasságban ülő babáknál egyáltalán nem jellemző. Biztos vagyok benne, hogy sokat tanul „emelkedett” helyzete miatt az emberi kommunikáció alapjairól már most is. 

Szóval ott voltunk a bicajosok melletti babás felvonuláson. Ennyi hordozott babát együtt látni nagyszerű élmény volt. Mindenki kedves volt és mosolygós. Remélem jövőre is lesz ilyen együttműködés. Nálunk a család kétfele oszlott, apa bicajjal ment a tömeggel, mi meg lányok a kisgyerekes családokkal csatlakoztunk. Végül a Városligetben egyesültünk újra. Nagyon jó kis felvonulás volt, megérte elmenni.

Ime néhány fotó az eseményről.

Gyülekező a Kodály Köröndnél. Integetés a bicajosoknak.

Útban a Városliget felé.

 Na, mit gondolsz, ki a gyorsabb?? És a környezetbarátabb?

Mi így vonultunk.

Bicajok a magasban.

Brigit mostanában már minden érdekli, és természetesen ő maga akar mindent megvizsgálni. Kísérletezik dolgokkal, pakol, ahol csak lehet, és persze néha veszélybe sodorja magát. Mit és mennyit érdemes tiltani/engedni? Örökké nem mondhatom neki, hogy "nem, azt nem szabad". Egyenlőre természetesen nem is várhatom el tőle, hogy szót fogadjon, hiszen bár akarata már van, de önkontrollja, vagy talán inkább viselkedéskontrollja még éretlen. Mostani felállás szerint csak azt tiltjuk neki, ami veszélyes. Ha ilyesmit csinál, akkor határozottan megkapja, hogy "nem, ezt nem szabad", és egyidejűleg megpróbáljuk elterelni a figyelmét valami más érdekes dologgal. Az esetek nagyrészében beválik, persze azért előfordul dacolás is. Ilyenkor nincs mit tenni, meg kell várni a vihar végét, aztán szépen játszani tovább. Még szerencsére tart a türelmem, amihez az is hozzájárul, hogy nagyrészt gyerekbiztosság tettük a lakást. Tulajdonképpen nem sok olyan dolog van Brigi által elérhető helyen, amit nem szabad neki, így kevesebb tiltásra van szükség. Az anyukám néha mondogatja, hogy járókát kellene használnuk, mert akkor könnyebben el tudnám végezni a dolgomat. De nekem valahogy nagyon ellenszenves gyermeknevelési eszköz a járóka. Olyan mint egy humán ketrec. Mi a fenét tud egy gyerek abban csinálni, azon felül, hogy feláll és vágyakozva nézeget kifele belőle. Mivel tulajdonképpen a szoba minden pontján biztonságban van, és lakásunk elrendezése miatt még a konyhából is szemmel tudom tartani folyamatosan, nem hiszem, hogy szükségünk lenne a járókára. Eddig még soha nem hiányzott. Egyébként is Brigi mindig ott van, ahol én vagyok. Ha a fürdőszobában válogatom a szennyest a mosáshoz, akkor jön velem, ha éppen a konyhában teszek-veszek, akkor is ott van, pakol a szekrényből, vagy beültetem az etetőszékébe, ha valami veszélyes dolog van a tűzhelyen például. Közben énekelgetünk, beszélgetünk. Mostmár amúgy egy csomó mindenbe be lehet vonni. Például szoktunk együtt teregetni, porszivózni, stb. Persze igy minden sokkal lassabban halad, de hát végül is ráérünk. Nincs is más dolgunk, mint együtt lenni. A többi úgyis megoldódik valahogy.

Egyetlen hátránya ennek a nagy szabadságnak, hogy a nappalink néha teritve van játékokkal, és a süppedős szőnyegben olyan szuper jól meg tud bújni egy-egy épitőkocka természetesen sarkával felfelé, amibe aztán olyan jól bele lehet lépni, amikor az ember reggel botorkál a fürdőszoba felé. Bár van egy nagy kosár, ami arra szolgál, hogy a játékokat tárolja, de hát azt olyan jól ki lehet pakolni, visszapakolni viszont már nem olyan érdekes.

Már meg sem tudom mondani, hogy mikor próbálkoztunk utoljára a babakocsival. Mindenesetre nem mostanában az biztos. Itt a szép idő, Brigi már próbálkozik az önálló közlekedéssel, és én úgy döntöttem, továbbra sincs szükségünk a babakocsira a napi sétához. Szerencsére néhány percnyire tőlünk van egy szép füves-fás park, ahol sokan heverésznek a fűben a szépséges napsütésben, és mi is ezt tesszük mostanában. Vagyis séta van séta nélkül. Fogok egy nagy tatyót, bele dobálok minden szükségeset, itókát, rágcsálnivalót, labdát, napozógyékényt, stb. Brigit a csípőmre ültetem babaerszényben és már megyünk is. Letáborozunk a park közepén lévő nagy tisztáson és kezdődhet a játék. Bár Brigi egyelőre leginkább csücsül mellettem és nézegeti a képeskönyvét vagy a többi embert, akik éppen labdáznak vagy tollasoznak vagy csak heverésznek. És persze sajátos űrnyelven kommentálja az eseményeket. Az első néhány alkalommal, amikor így lementünk, teljesen be volt rezelve a fűtől. Úgy ült a gyékényen, mint egy kis hajótörött a tengeren egy tutajon. Nagyon vicces volt. Még most is csak akkor mászkál a füvön négykézláb, ha nagyon muszáj. Azért persze már felfedezte, sőt meg is ízlelte közelebbről bolygónk felszínét borító élő és élettelen világot. Aztán mikor már megunta az ücsörgést, akkor feláll és fogja a kezemet, hogy akkor menjünk. És ilyenkor céltalanul kószálunk a gyékényszigetünk körül néhány kört, aztán megint megpihenünk. Aztán jöhet egy szopizás, aztán egy kis kölesgolyó, keksz, aztán még néhány kör... Szóval így telnek a mi kis séta nélküli sétáink mostanában.

Brigi egy éves lett. Milyen is volt ez az egy év? Apja szerint, ha egybetennénk az összes tényleg nagyon kibírhatatlan napot, két hetet sem tennének ki. Tényleg ilyen kevés volt, vagy "csak a szépre emlékezem"... Nem tudom. Mindenesetre én nem tudok visszaemlékezni olyan pillanatra, amikor tényleg totálisan kiborultam volna. Még a legnehezebb pillanatokban is sikerült valahonnan a szívem mélyéről még egy pici türelmet előkotorni és kitartani, amíg elmúlt a vihar. Mindig arra gondoltam, hogy nem véletlen sír, hogy nem véletlen akar velem-rajtam lenni egész nap, néha akár óránként szopizni... Mindennek oka van, amit jó lett volna tudni akkor, de most már egészen mindegy.

 Összességében tényleg nem volt olyan nehéz Brigivel, bár azt hiszem ezt nagyban köszönhetem annak, hogy bevetettük a hordozókendőt és hogy együtt alszunk vele. Így mindig megkapta azt a testközelséget, ami kellett neki ahhoz, hogy ilyen kiegyensúlyozott baba legyen végül, amilyen most. Ha más kisgyerekeseknek mondjuk, hogy nekünk Brigivel egyetlen rossz éjszakánk nem volt még soha, értetlenül és hitetlenül néznek ránk, pedig ez tényleg igy van. Én hiszem, hogy ez nagyrészt az együttalvásnak köszönhető. A jó éjszakai pihenésből kifolyólag pedig nem voltunk soha kimerültek, így aztán sokkal könnyebben vettük a nappali extra igényeket. Mert nálunk a nappalok sokkal macerásabbak voltak mindig is. Erre viszont megtaláltuk a legjobb megoldást, a hordozást. Persze lemondás is volt, mert Brigi nemcsak a babakocsit utálta-utálja, hanem az autózást is, legalábbis az autós hordozóban való létet nem igazán tolerálta. Ebből következően utazási lehetőségeink erősen korlátozottak voltak, bár próbálkoztunk és egyszer el is jutottunk a Balcsira tavaly nyáron, de az egész út egy rémálom volt. Ezen kívül tényleg csak akkor ültünk autóba, ha nagyon szükséges volt. Egyébként maradt a gyaloglás meg a buszozás, de mindezt ki lehetett bírni. Végső soron egy pici babával nem olyan sokat mozog az ember. 

Szoptatás igény szerint még mindig. Igazából mostanában kezdi érdekelni az evés, de még mindig ugyanannyit szopizik ma is, mint mondjuk fél évvel ezelőtt. Most már egyértelműen a tudomásomra hozza, hogy mi kell neki, jön és cibálja a ruhámat, és ha meglátja, sőt mostanában, ha kimondjuk a bűvös szót, hogy cici, máris örömmámorban úszik és egy olyan speciális türelmetlen nevetésféle örömhangot hallat. Ez nekem annyira jó érzés. Az hogy van valami, amit csak én egyedül adhatok neki, ami tökéletes, ami kielégíti nem csak az éhségét, hanem egy sor más szükségletét is, fantasztikusan jó, leírhatatlan anyai érzés. Azt hiszem, a szoptatás az egyik,vagy talán A legbensőségesebb viszony anya és gyermeke között. Sajnálom azokat az anyákat, akiknek nem adatik meg az, hogy sokáig szoptathassák gyermeküket. Csodálatos, tökéletes harmóniát és egységet élek át a mai napig minden alkalommal, amikor Brigit szoptatom. Minden édesanyának kivánom, hogy megtapasztalja ezt az érzést.

Szóval hozzám is elért a popin őrület. Mindenki ódákat zengett erről a pelusról a különböző fórumokon, hát gondoltam, meg kéne vizsgálni, hogy mire ez a nagy felhajtás. Kicsit kutakodtam még a neten, aztán döntöttem, kiegészítem a meglévő pelenkakészletemet 10 db popinnel. Hamarosan nyélbe ütöttük az üzletet a helyi képviselővel és néhány napon belül én boldog popin tulajdonos lettem. Első látásra-tapintásra lehet tudni, hogy ez a pelenka más, mint a többi. Először is allinone és mégse az, merthogy a külső és a belső néhány kapoccsal egyé applikálható, de mosás szárítás idejére egy mozdulattal elkülöníthető. Így kiiktatódik az AIO pelenkák egyik nagy hátránya a lassú száradás. Aztán az anyag is fantasztikus. A külső vízzáró rész pihe-puha bársonyos anyag, az ember nem is gondolná, hogy bírja a vizet. Körben dupla gumírozás, szintén nagyon puha. A tépőzár végre kicsit lejjebb került, igy nem piszkálja a pocit és ez is elég puha és keskeny. A belső rész szintén jó minőségről tanúskodik. Alapanyaga bambusz, akárcsak a meglévő pandáimé, de ez valahogy még puhább, a bolyhozása is jobb. És nem utolsó sorban megnyerő tulajdonsága még a pelusoknak, hogy gyönyörű pasztellszínekben pompáznak. Jár még hozzájuk néhány éjszakai turbó betét, ami kicsit olyan mint egy prefold pelenka. Szintén bambuszból, és kis kapcsokkal a belsőhöz csatolható. Jó vastag, valószínűleg bombabiztos, még olyan babáknál is, akik éjjelre minivízművé változnak.

Ahogy megkaptam, mentek a mosógépbe a pelusok, aztán másnap már ki is próbálhattuk őket. Azóta is serényen próbálgatjuk, és most már itt az ideje, hogy leírjam a tapasztalataimat. Vannak jók és kevésbé jók is, de összességében a popin tényleg egy jó pelenka.

Jó pontok:

Nagyon jó nedvszívó képesség. Soha semmi nem szivárog mellé, az éjszakai megoldás is nagyon tuti. Egyáltalán nem tocsogós a pelenka, amikor kiveszem. Szinte eltűnik benne a nedvesség. A papírbetéttel a popsi teljesen száraz marad. A kakit is jól megtartja, bár nálunk már nincs igazi folyékony anyatejes cucc, de más anyukák szerint azzal sincs semmi gond, mert van benne ez a plusz combgumírozás, ami felfog mindent.

Az éjszakai turbóbetét nagyon jó. Teljes 12 órát kibír. Mérete ellenére szerintem nem kényelmetlen, mert nagyon jó puha.

Nagyon jól mosható, nem maradnak benne foltok, a külsőből is kijön minden egy kis szappanozással. Mivel szét lehet választani a külsőt és belsőt, aránylag gyorsan szárad, bár én a fűtés fölött tudok szárítani, de sima szárítón is lógtak már és ott is egy-másfél nap alatt megszáradtak.

A külső, de különösen a belső anyaga nagyon finom puha. Még a gumírozásozás is. A gumírozás nyoma soha nem hagy nyomot a combiján.

A tépőzár felső széle nem dörzsöli ki a pocakját.

A csomag elég kicsi, csinos. Szépek a színei. A tépőzár jó minőségű, erősen tart.

Nagyon könnyű feladni.

A többdarabos szettekhez jár egy nagyon helyes kis zsákocska, ami vízálló anyagból van és jól lehet benne tárolni a használt pelenkákat. Mi ezt akkor vetjük be, ha elmegyünk itthonról és biztonságban haza kell szállítani a lecserélt pelenkákat.

Mínusz pontok:

A belső lábak közti része kicsit keskeny és hajlamos összegyűrődni egy izgő-mozgó babán. Amikor adom rá, mindig benyúlok és széthúzom, amennyire lehet. Igazából ez nem nagy baj, mert ennek ellenére mindent felszív. És nem vettem észre, hogy Briginek esetleg kényelmetlen lenne emiatt.

A tépőzár alsó részének sarka néha kidörzsölik Brigi combját. Nagyon kell figyelnem, hogy jól adjam rá, hogy ez a tépőzár sarok ne érjen a combjához semmiképpen.

Mi már most a legnagyobb mérettel használjuk, és a tépőzár is eléggé a szélén tapad, pedig Brigi még csak 8 kg és 70 cm. Szóval van egy olyan érzésem, hogy még a szobatisztaság előtt kinőhetjük. Egy nagyobb babáról nem is beszélve.

Összességében végül is elégedett vagyok a popinekkel. Nekem főleg arra kellettek, hogy amikor elmegyünk itthonról, akkor legyen egy gyorsan, egyszerűen feladható pelusunk, ill. ha valaki másnak kell esetleg pelenkázni, akkor az is boldoguljon. Aztán mivel az éjszakai turbó betét is nagyon jónak tűnt, ezt is bevettem. Úgyhogy mostanra a popin nálunk állandó éjszakai pelenka is lett. Most vegyesen használjuk a popolini pandákkal, amiket továbbra is ugyanúgy szeretek.

A mi kis városunkban is van mostmár ilyen. Nagyon örvendetes, hogy azért itt-ott lelni lehet hasonlóan gondolkodó anyukákat, akikkel élőben is meg lehet osztani a tapasztalatokat. Érdekes élmény volt, hogy amikor az ember megjelenik a magára tekert kendővel nem úgy néznek rá, mint egy ürlényre és hogy értik, hogy mi az a pelenkabelső meg mosódió meg hasonlók.

Nemrég váltottam a rugalmas kendőről szövött kendőre. Egyenlőre egy olcsó Nandut vettem, mert egy mei tai várományosa is vagyok és még nem tudom, hogy melyik fog jobban bejönni. Addig meg nem akartam egy vagyont fizetni egy hordozókendőért.

A Nandu egyébként egész jó, igazából jobb is mint, amire számítottam. Itthon már mindenféle pozitúrát próbálgattam vele. Azért ez egészen más, mint a rugalmas. Azt csak felköti az ember, aztán belepattintja a gyerkőcöt és menetkész. Ezt meg azért tekergetni, húzogatni kell, közben még gyereket is helyén tartani... Szóval bonyolult, de nem végzetes. Minden felkötéssel jobban megy. Valamelyik nap annyira sikerült összeszedni magamat kendő kötésileg, hogy úgy döntöttem kipróbálom a háti batyu hordozást sétához is. Mivel nincs hordozós kabátom, mindketten külön felöltözve álltunk neki a procedúrának. Ahogy a videókon láttam, meg már próbálgattam itthon is, kendő gyerek hátára, aztán lendítés, és gyerek én hátamra, egy csavarás ide, egy húzás oda, és lám, fent maradt. Kicsit megizzadtam a végére, gondolom Brigi úgyszintén, de sikerült és már útra is keltünk. Hát ez óriási tapasztalat volt. Részemről az volt a változás, hogy láttam mi van a lábam előtt, és nem léptem bele minden pocsolyába, meg nem rúgtam fel minden gallyat meg követ a parkban. De ez mind semmi ahhoz a változáshoz képest, amit hátiBrigi tapasztalt. Amikor elől hordozom általában meg se nyikkan. Még ha nem is alszik, akkor is csak csendesen nézelődik a kendőből. Nem úgy a hátamon. Úgy kötöttem fel, hogy a karjai kívülre kerültek, így tudott mutogatni, és olyan örömmel töltötte el ez az újabb dimenzió, hogy folyamatosan kurjongatott, és csak mondta a magáét a hátam mögül, és őrülten mutogatott mindenre, amit csak látott. Nagyon édes volt. Persze óriási feltűnést keltettünk a parkban, még nagyobbat, mint amikor elölről van rám szerelve, de végül is ez már megszokott dolog a részünkről. Úgy éreztem, hogy Brigi sokkal-sokkal jobban élvezi a sétát így, mint elöl. Úgy már nem nagyon lát eleget, és állandóan forgolódik mindenfelé, majd kiugrik a kendőből. Igy meg persze egészen más volt minden.

Egy hét múlva megyünk hordozókendő tanfolyamra, ahol szeretném még jobban megtanulni a háti kötést, ha már ilyen jól működni látszik. Ez az első próbálkozás nem volt azért tökéletes a kötést illetően, mert kicsit vágta a vállamat, úgyhogy van még mit tanulni, hasznos lesz a tanfolyam. 

Na, az első betegség. Nem mondom, hogy vártam, de érdekes tapasztalat volt. Hétfőn hajnalban kezdődött. Ahogy Brigi kezdett mocorogni a rendes hajnali szopi idejét jelezve és megsimogattam az arcát, éreztem, hogy forró. Gyorsan tovább tapiztam a fejét és hát azonnal egyértelmű volt ez legalább 38 C. Gyorsan pizsama le, kitakarás és egy szál bodyban fejezte be a szopizást. Ettől a kitakarástól érezhetően hűlt egy kicsit. Reggelre sem ment azonban lejjebb a láza, bár feljebb sem. Mivel nem vagyok híve az azonnali lázcsillapításnak, vártam egy kora délutánig, persze folyamatosan méricskélve a lázát, ami se lejjebb, se feljebb nem ment 38,3-nál. Délután kapott aztán kúpot, ami le is vitte szépen a lázat, ami nem is tért vissza estére, úgyhogy meg is nyugodtam, hogy ennyi volt. Gondoltam biztos a foga, vagy egy kis nátha. Aztán persze hajnalban kezdődött minden elölről. Úgyhogy reggel a doktornéninél kötöttünk ki. Lázcsillapítás, orrcsepp, stb. Valami kis fertőzés lesz. Pénteken jöjjünk vissza.

Még két nap láz, aztán csütörtökre megvoltak a kiütések is. Szóval háromnapos láz, mondta a doktornéni pénteken. Nem kell aggódni, a legtöbb gyerek elkapja még az első szülinap előtt, nem veszélyes. Néhány napon belül elmúlnak a pöttyök és kész, a gyerek megint a régi lesz. Merthogy az egészben az volt a legrosszabb, hogy Brigi nagyon rosszul viselte a betegséget. Szerencsére nem vagyok az az agyonaggódós fajta, meg szerencsére nem volt annyira súlyos ez a betegség, de azért nagyon rossz volt így látni Brigit, ilyen bágyadtan, összeesve.

Egész nap nyűgös, fáradt volt, sírdogált. Sokat aludt, de csak úgy, ha rajtam feküdhetett. Még így is többször sírva ébredt. Szegény nagyon szenvedhetett. Még a hordozókendőt is be kellett vetnem, pedig itthon már nagyon régen nem használtuk. Enni sem kért semmit anyatejen kívül. Egész nap csak bújt hozzám, csak szopizni akart meg aludni, de csakis rajtam. És csak sírdogált és nagyon nehéz volt megvigasztalni, de azért álltam a sarat. Igazából most, hogy már meggyógyult látom, hogy mennyire beteg volt. Most megint pörög egész nap, nevetgél, játszik, mókázik. Sőt tegnap óta tud tapsolni is, ami annyira édes, hogy meg tudnám enni.

A pelusok kezelése nem túl bonyolult dolog. Mivel szerencsére ma már az automata mosógépek korában élünk, tulajdonképpen a fizikai tennivaló nem túl sok. A használt pelenkabelsőket egy fedeles vödörben tárolom, csakúgy szárazon. Próbáltam az áztatós tárolást is, vagyis amikor a vödörben ecetes víz van, és abba dobálom bele az elhasznált pelusokat, de a száraz tárolás jobban bejött. Érdekes módon semmi rossz szag nem terjeng a fürdőszobában, pedig előfordul, hogy nyitva marad a vödör teteje. Ez nem tudom miért van így, de így van.

Amikor aztán megtelik a vödör, ami nagyjából 2-3 naponta történik meg, akkor jöhet a mosás. A vödör tartalmát úgy ahogy van belezúdítom a mosógépbe, ha van még aktuálisan valami fehér mosnivaló, akkor azt is melléteszem. Mivel a pelus órákon keresztül érintkezik a babapopsival, úgy gondoltam legjobb, ha valamilyen természetes mosószert választok. Egy időben mosódióval mostam a pelusokat is, ami mellé mosószódát tettem. Aztán mostanában már inkább a következő elegy vált be: 2-3 evőkanál mosószóda, 1 evőkanál oxigénes fehérítő vagy Bambino Mio pelenkafertőtlenítő (ami tulajdonképpen ugyanaz), és egy kevés mosószappan reszelék. Öblítéshez pedig kb. 1 dl ecet. Ha a pelus foltos lesz, akkor még mosás, sőt a vödörbe tárolás előtt bedörzsölöm gallszappannal vagy mosószappannal, és így teszem a mosógépbe. Szinte egyáltalán nem marad folt. 60 °C-on szoktam mosni a pelusokat, bőven elég, felesleges, sőt egyes pelenkákat nem is szabad ennél forróbb vízben mosni. Végül pedig egy csíptetős körszárítóra kerülnek a tiszta pelenkák és tulajdonképpen ennyi a tennivaló velük. Azt szokták mondani, hogy két naponként kb. 20 perc munka. Nekem ebbe a húsz percbe még a pelenkakülsők tisztítása is belefér. Ezeket ugyanis nem szoktam mindig mosógéppel mosni, mert felesleges. Inkább kézzel és szappannal, meleg vízzel mosom ki őket naponta, és nagyjából egy héten egyszer bedobom valamilyen 40 °C-os mosás mellé a gépbe. Tökéletesen tiszták lesznek így is. Egyébként is a sok mosástól hamarabb tönkremennének, így tovább is fogják bírni valószínűleg.

Ennyi meló számomra egyáltalán nem sok cserébe azért, hogy nem mindenféle kemikália meg műanyag van a gyerekem popsija körül nagyjából 2 és fél éven keresztül.

Amivel most pelenkázunk: popolini panda bambusz, ami valamiért sajnos nem kapható többé. Most már más anyagból, valami tencel nevezetűből készítik. Gondolom az is ugyanolyan jó lehet. Ami nekem leginkább tetszik ebben a pelusban, az a szabása. Olyan kicsinek tűnik, mégis elég. Belül van benne egy nedvszívó párna, ami hihetetlen mennyiségű pisit képes magába zárni. Úgy Brigi 6 hónapos kora óta már egy belső betéttel használjuk, így még többet bír. Általában 3 óránként cserélem le, de valószínűleg sokkal többet is bírna. Külsőnek kapcsos Vento nevűt használunk szintén a popolinitől. Van tépőzáras popolinis meg monapeles külsőm is, de ezeknek a tépőzárja valahogy mindig kidörzsölte Brigi pocakját, ezért tértünk át inkább a gumisderekú kapcsosra. Ezek nekem nagyon beváltak. Soha nem folyt kis semmi, még a híg kaki sem. Mostanában kellene nagyobb méretű külsőre áttérni és találtam más gyártmányú tépőzáras külsőket, amiknek a tépőzárja sokkal lejjebb van. Lehet, hogy kipróbálom ezeket, hátha beválik. Bár semmivel sem rosszabb a kapcsozás, mint a tépőzárazás. A nappali peluskészletem 18 db panda bambusz mindegyikhez tartozik egy-egy plusz belső nedvszívó betét, és van 2 db patentos vento külsőm. Ha netán minden elfogy, akkor van 1 db kushies basic belsőm, amit szintén a patentos külsővel használok inkább, mert a kushies külsőt nem szeretem. Olyan furcsa a combjánál, meg az anyaga is sokkal vastagabb, keményebb.

Éjszakára turbósabb verzió kell. Régebben popolini Ultrát használtunk plusz 1-2  betéttel, és saját tépőzáras külsőjével. Ritkán előfordult átázás, de valószínűleg azért, mert sietve rosszul adtm rá este és véletlen kilógott valahol széle a külső alól. De ez azért tényleg ritkán fordult elő szerencsére. Egyébként simán kibírta vele a 12 órát estétől reggelig. Mostanában azt a verziót próbáltam ki, hogy egyszerűen két pandát adok rá egymás fölé, és ez is bevált, és úgy érzem, hogy ez kényelmesebb is Briginek. A panda sokkal puhább, mint az Ultra.

De közben megfertőzött engem is a Pop-in őrület...

Teljesen logikus, ha igény szerinti a szoptatás, vagyis rábízzuk a babára, hogy mikor mennyit kíván szopizni, akkor azt is rábízhatjuk, hogy mikor mit és mennyit akar enni. A mamami fórumon találkoztam a blw, azaz baby led weaning kifejezéssel nem sokkal ezelőtt, és amikor rájöttem, hogy miről is van szó, volt egyfajta "aha" érzésem. A teória szerint a babák természetes fejlődése határozza meg azt, hogy mikor van szükségük szilárd ételekre is az anyatej mellett. Vagyis ahogy a mozgásfejlődés elér arra a szintre, hogy a gyermek már képes ülni és a kezével a falatot a szájába tenni, akkor és csakis akkor érett meg arra, hogy szilárd ételt egyen. Ebből pedig következik az, hogy nem kell kanalas pépekkel traktálni, hanem meg kell kínálni mindenféle darabos ennivalóval, és ő majd kiválogatja és megeszi, amit éppen akar. Nos, én nem mondom, hogy ez a módszer a tuti, de hogy van benne igazság, abban biztos vagyok. Legalábbis saját példánk ezt támasztja alá. Brigi mostanra 10 hónapos elmúlt, szóval a hozzátáplálást kanalas-pépes módszerrel már 3 és fél hónapja próbálgatjuk sajnos inkább kevesebb, mint több sikerrel. Legtöbb esetben szinte csak mintát vesz a kajából, vagyis megeszik 2-3 kiskanálnyit, aztán ennyi, nem kér többet. Már egy sor különböző étellel kínáltam, én is főztem neki, meg kész bébiétellel is próbálkoztunk, nem sok eredménnyel. Néha-néha előfordult, hogy valamiből, általában édesebb gyümölcsös cuccokból, egy picit többet evett, de ez ritka kivétel volt inkább. Nekem teljesen úgy tűnt, hogy abszolút nem is érdeklődik az evés iránt. Sokszor játszottuk vele azt, hogy a szánkkal tartott kekszet hagytuk, hogy elvegye, és érdekes módon soha nem rakta a saját szájába, hanem vagy csak nézegette, vagy visszaadta. Aztán egyszer csak néhány hete valami történhetett, mert többé nem adta vissza a kekszet, hanem elkezdte szopogatni, rágcsálni. És ezzel nagyjából párhuzamosan történt, hogy többé semmit nem volt hajlandó megenni a kanálból, azóta sem. Ekkor olvastam ezt a hozzászólást a blw-ről, és megvilágosodtam, hogy akkor nálunk tulajdonképpen most jött el az ideje a szilárd ételek bevezetésének. Tulajdonképpen tetszik az ötlet, azóta nagyjából át is tértem az etetésnek erre a formájára. Vagyis darabos ételeket teszek elé a tálcájára és hagyom, hogy ő magától falatozzon belőle. Egyenlőre pazarlásnak tűnik a dolog, mert több veszik kárba, mint ami bemegy, de előbb-utóbb majd csak megtanulja. Különben napról napra ügyesedik láthatóan. Most jön a két felső foga, szóval lassan már négy foga is lesz a falatozáshoz, talán akkor majd jobban fog menni. Mindamellett azért még próbálkozom néha a kanalazással is, de nem nagyon megy, egy-két kanállal be lehet csempészni a szájába, de aztán elfordítja a fejét, ha a kanállal közelitek. Hát ez van. Megtömni nem fogom. Ha éhes lesz akkor úgyis eszik. Minden étkezésnél teszek elé ennivalót, aztán pedig hagyom hogy próbálkozzon. A módszer fontos kitétele,hogy nem szabad a szájába tenni a falatot, hanem rá kell bízni, pont ezért baby led. Azért én ezt ennyire nem veszem szigorúan, inkább egyfajta arany középutat követek.

Csodálatos dolog egy kisbabát a testeden viselni. Életem egyik legjobb döntése volt, hogy elkezdtem hordozni, mert annyira leegyszerűsítette a dolgokat. Brigi megkapta az állandó testközelséget, amire vágyott, nekem pedig maradt két szabad kezem. A babáknak nagyon egészséges a hordozás mind fizikailag, mind szellemileg, mind lelkileg. Ezt testközelből is megtapasztalja az, aki hordoz. Brigi az első hónapokban sokat sírt, sokat akart rajtam, velem lenni és ezt mindig maximálisan meg is kapta. Hozzáteszem, hogy a kendőben rám kötve soha sem sír, ott valahogy mindig minden ok. Mostanra nagyon kiegyensúlyozott, alig-alig fordul elő nagy sírás, még mindig nagyon szeret ölben lenni meg kendőben lenni, nagyon bújós, ami nagyon jó érzés nekem is. A hordozásból nemcsak a baba profitál, hanem az is aki hordozza. Én egyáltalán nem bántam meg, hogy cipelgettem mind idáig, és azt hiszem, még sokáig fogom is. Annál nincs is jobb érzés, hogy az ember tesz-vesz, jön-megy, és közben ott tudja egészen közel, teljes biztonságban a gyermekét. Fantasztikusan jó, megnyugtató érzés minden anyának, szülőnek.

Brigi nappali alvásával mindig is bajban voltam. Volt időszak, amikor szinte semmit sem aludt napközben. Legalábbis más anyukák beszámolóihoz képest semmit. Néha kétszer fél órát, néha csak egyszer 45 percet. De ezt is csak síri csöndben tudta produkálni. Ez még most is hasonlóan van. Mostanra ugyan beállt egyfajta napirend, miszerint délelőtt és délután is alszik kb. 1-1 órát, de a csönd még ma is fontos feltétel, a legkisebb neszre képes felébredni. Az egy óra alvás egyébként úgy néz ki, hogy kb. fél-háromnegyed óra után szinte mindig felébred, ilyenkor felveszem és akkor még alszik egy 20-30 percet a kezemben vagy rajtam fekve. Aztán pedig szuper pufi piros pofival és nagy mosollyal ébred.

Amíg pici volt, addig a kendő volt az ászok ásza, ha alvásról volt szó. Volt olyan nap, hogy szinte reggeltől estig fel volt kötve, és így tudott aludni bárhol, bármikor, bármilyen zajos környezetben. Még arra sem ébredt fel, hogy én fennhangon telefonáltam, ami ugye ebben a helyzetben közvetlenül a füle mellett történik. Sőt néha úgy éreztem, hogy amikor folyamatosan dumálok, akkor alszik legjobban. Mostanában már kendőben is elég éberen alszik, és sok zajra felébred, amire régebben rá se hederített. De azért ha úgy jön össze, hogy alvásidőben tudunk sétálni, akkor mindig kendőzünk, mert sajnos ugyanezt babakocsival csak ritkán sikerül elérni. Majd a babakocsi mizériáról még írok.

Teszek ide egy képet. Amikor nyáron a Balcsin voltunk, így aludt a strandon.

Mi is, mint a jelek szerint szerencsére egyre többen, mosható textil pelust használunk. Brigi még a pocakomban volt, amikor valahol belebotlottam a témába. Addig én azt hittem, hogy a mi korunkban már az eldobható pelenka az alfák ómegája, és hogy senkinek sem jutna eszébe textillel pelenkázni. Megrohantak az emlékek, a kishúgom pelenkás időszakából. A kiteregetett pelenkák végeláthatatlan sora a kertben kihúzott szárítókötélen, a kötözős gumibugyik, a legnagyobb bosszúságomra Ágnes néven futó pelenkabetét, stb.

Ahogy viszont beleástam magam a mosható pelenka témába, csak néztem, hogy mekkorát változott azóta a világ. A sok-sokféle pelus közül az ember választani sem tud. Egyik édesebb mint a másik. Pihe-puha finom anyagból készült darabok, amiket ugyanolyan könnyű feladni, mint eldobós társaikat, és a kezelésük sem igényel különösebb megerőltetést. Rögtön kezdett érlelődni bennem az elhatározás, hogy ezt ki kellene próbálni. A környezetemben furcsán néztek rám legtöbben, akiknek beszámoltam a mosható pelenkázós terveimről, de szerencsére nem hatottak rám különösebben. Végül meghoztam a döntést és megrendeltem néhány különböző fajtát kipróbálásra, majd pedig, abból, amelyik a leginkább bevált, megvettem a kellő darabokat és minden kiegészítő kelléket is. Brigi kb. 2 hónapos kora óta már többé-kevésbé csak mosható pelust használunk, amivel teljesen elégedettek vagyunk. Egyszerűen annyival természetesebb ez a pelenkázási mód, mint az eldobós, hogy össze sem lehet hasonlítani. Nyugodt lehetek, mert babám bőrével semmiféle mesterséges műanyag, meg ragasztó, meg ki tudja még mi, nem érintkezik napi 24 órában. A pelenkák kezelése pedig minimális munkát igényel. Egy fedeles vödörben tárolom a koszos pelusokat, aztán két-három naponta bedobom a mosógépbe, majd kiteregetem egy körszárítóra. Másnapra megszáradnak, és ennyi. Tulajdonképpen nem sokkal több meló, mint kidobni a pelust és kivinni a szemetet.

Nálam a legfontosabb előnye a textilpelenkának a természetesség, de persze fontos az is, hogy így nem termelünk több tonnányi 50-100 év alatt lebomló szemetet, és egy csomó pénzt is megtakarítunk, mivel a teljes szett beszerzése harmadába sem került annak, amennyit egyébként pelenkára költenénk.

Brigi babának szokása, hogy amikor álmos és aludni próbál, akkor egyfajta búgásba vagy dünnyögésbe kezd. Valahogy úgy hangzik, hogy háááááááá..... hosszan, amig csak van szusz benne, aztán egy nagy levegővétel és kezdi előről. Én csak bébi om-nak hivom, mert olyan mintha mantrázna. Néha arról veszem észre, hogy fáradt, hogy játék közben is rákezd. Gyakran alszik kendőben, sétálás vagy éppen bevásárlás közben és ilyenkor is hallatja ezt a hangot, amit, ha valaki a közelünkben meghall, azonnal keresni kezdi a hangforrást, de persze nem találja meg rögtön. Sokan nem veszik észre hirtelen, hogy van rajtam egy baba. Babakocsi hijján valószinűleg nem váltom ki az anya gyermekkel prototipust őrző agytekervény izgalmát. Aztán persze, amikor realizálják, hogy az a pup ott elöl rajtam egy gyerkőc, akkor már nagyot mosolyognak és általában megjegyzik, hogy milyen aranyos. Persze volt olyan, hogy szerintem azt hitték, szegény azért adja ezt a hangot, mert nem kap levegőt vagy rosszul van, vagy ilyesmi.

A minap elég fáradt voltam ahhoz, hogy én is ledőljek a délelőtti alváskor babucival együtt, és amikor szokás szerint rákezdte az omot, hát gondoltam, ezt most én is kipróbálom. És akkor egyszerre nyomtuk, hogy háááááá..., és néhány levegővétel és ismétlés után éreztem, hogy ez a hang nagyon jól ellazit és néhány perc alatt álomba merültünk. Szóval működik a dolog. A kisbabák tudnak dolgokat, amiket mi felnőttek már régen elfelejtettünk. Érdemes figyelni rájuk.

Egyszer, még a terhességem alatt olvastam egy értekezést a neten arról, hogy réges régen, amikor egy kisbaba megszületett az ősemberbarlangban, még teljesen természetes módon élete első éveit az anyával szoros testközelségben élte le, és hogy ez mennyire tökéletesen kielégitette a szükségleteit. A mai babák pedig ugyanezekkel az ősbaba szükségletekkel születnek, vagyis ma is szeretnének olyan közel lenni az anyukájukhoz, amennyire csak lehet. Ez nekem nagyon tetszett, már akkor is igény szerinti, sokáig tartó szoptatásra és sok-sok dajkálásra készültem. Gondoltam ezzel majd kielégitem ezeket az ősbaba szükségleteket.

De én olyanokat is olvastam a babákról, hogy szabályosan 3 óránként esznek, sokat alszanak a kiságyukban, vagy a babakocsiban, már 3-4 hónaposan átalusszák az éjszaka nagy részét, stb, stb.

Aztán megszületett a kislányunk, akiről igen gyorsan kiderült, hogy ő az ősbabák ősbabája, és hogy abszolute köze nincsen a modert könyvekben emlitett civilizált babákhoz. Vagyis nem, nem aludt egyedül a kiságyában, csak anya, vagy apa karjaiban, sőt leginkább anyán feküdve. De nemcsak aludni akart igy, hanem tulajdonképpen az egész napot igy akarta tölteni. Aztán nem háromóránként akart szopizni, hanem sokkal-sokkal gyakrabban, és néha, főleg esténként olyan hosszú idieig, hogy az minden képzeletet felülmúlt. Ekkor jutott eszembe az ősbabás cikk és az, hogy egy fontos részlet kimaradt belőle. Az, hogy ősbabának bizony ősanya is jár. Mert ezt másképp nem lehet csinálni, csak úgy, ha az ember átalakitja a fejében a dolgokat, a sok okos könyvben olvasottakat elfelejti, és megy a megérzései és babája jelzései után. Na, hát igy történt, hogy miután a harmadik héten már inhüvelygyulladásom volt a bal csuklómban, kellett találni valami jobb megoldást, ami nem más, mint egy jó kis hordozókendő. Internet, rendelés, s.o.s. szállitás, és hatalmas megkönnyebbülés. Onnantól kezdve a nap nagyrészét "összenőve"' töltöttük. Még sétálni is igy mentünk leginkább, mert hamarosan kiderült az is, hogy picurkánk még egy civilizált vonásnak hiján van, utálja a babakocsit is, az autósülést is. Egyikben sem hajlandó elaludni, mint más "normális" babák, hanem torkaszakadtából üvölt és vergődik szinte minden alkalommal. Ebben mára már van némi kis javulás, de még közel sem tökéletes a viszonya ezekhez az eszközökhöz.

Szóval az első hónapok igy teltek ősanya vitte ősbabát mindenhová magán egész nap, este felváltva ringatták ősapával, majd pedig együtt aludtak reggelig, és minden kezdődött elölről. Aztán ahogy telt az idő és ősbaba értelme kezdett nyiladozni, már egyre hosszabb időre le lehetett tenni a játszószőnyegre, ahonnan nagyon szeretett nézelődni, persze azért nem ártott, ha ősanya vagy ősapa a közelben volt.

Persze ezerszer végighallgattuk az okos sirámokat másoktól, hogy felszoktatjuk, elkényeztetjük, anyás lesz, stb. Számtalanszor kellett látnom a szomszéd öregasszonyok rosszalló tekintetét, amikor nyáron a 35 fokos hőségben magamra kötve vittem azt a szerencsétlen gyereket... De voltak jó tapasztalataim is. Gyakran megszólitottak más anyukák, nagymamák, hogy mi ez amiben a baba van, és hogy ez milyen jó, és hogy hol lehet ilyet venni. Hozzáteszem, hogy vidéken lakunk, bár nem túl kis városban, de itt sokkal kevésbé elterjedt a hordozókendő, mint ahogy azt én Budapesten tapasztaltam.

Ma kicsi lányunk majdnem 10 hónapos, és a hordozókendő még most is az etalon, de már közel sem használjuk annyit. Főleg akkor vesszük nagy hasznát, ha bevásárolni megyünk, vagy ha csak egy rövid sétára akarunk lemenni és esik az eső és nincs kedvünk a babakocsival bibelődni. Itthon már sosincs rá szükség. 

És hogy felszoktattuk -e? Nos, babucink a mai napig sok testkontaktust igényel, ezt lehet, hogy más "civilizált" anyák felszoktatásnak neveznék. De szerintem, aki olyan kisbabára vágyik, aki egész nap elvan egyedül a kiságyában, az inkább ne vállalkozzon gyerekre.