Brigi egy éves lett. Milyen is volt ez az egy év? Apja szerint, ha egybetennénk az összes tényleg nagyon kibírhatatlan napot, két hetet sem tennének ki. Tényleg ilyen kevés volt, vagy "csak a szépre emlékezem"... Nem tudom. Mindenesetre én nem tudok visszaemlékezni olyan pillanatra, amikor tényleg totálisan kiborultam volna. Még a legnehezebb pillanatokban is sikerült valahonnan a szívem mélyéről még egy pici türelmet előkotorni és kitartani, amíg elmúlt a vihar. Mindig arra gondoltam, hogy nem véletlen sír, hogy nem véletlen akar velem-rajtam lenni egész nap, néha akár óránként szopizni... Mindennek oka van, amit jó lett volna tudni akkor, de most már egészen mindegy.
Összességében tényleg nem volt olyan nehéz Brigivel, bár azt hiszem ezt nagyban köszönhetem annak, hogy bevetettük a hordozókendőt és hogy együtt alszunk vele. Így mindig megkapta azt a testközelséget, ami kellett neki ahhoz, hogy ilyen kiegyensúlyozott baba legyen végül, amilyen most. Ha más kisgyerekeseknek mondjuk, hogy nekünk Brigivel egyetlen rossz éjszakánk nem volt még soha, értetlenül és hitetlenül néznek ránk, pedig ez tényleg igy van. Én hiszem, hogy ez nagyrészt az együttalvásnak köszönhető. A jó éjszakai pihenésből kifolyólag pedig nem voltunk soha kimerültek, így aztán sokkal könnyebben vettük a nappali extra igényeket. Mert nálunk a nappalok sokkal macerásabbak voltak mindig is. Erre viszont megtaláltuk a legjobb megoldást, a hordozást. Persze lemondás is volt, mert Brigi nemcsak a babakocsit utálta-utálja, hanem az autózást is, legalábbis az autós hordozóban való létet nem igazán tolerálta. Ebből következően utazási lehetőségeink erősen korlátozottak voltak, bár próbálkoztunk és egyszer el is jutottunk a Balcsira tavaly nyáron, de az egész út egy rémálom volt. Ezen kívül tényleg csak akkor ültünk autóba, ha nagyon szükséges volt. Egyébként maradt a gyaloglás meg a buszozás, de mindezt ki lehetett bírni. Végső soron egy pici babával nem olyan sokat mozog az ember.
Szoptatás igény szerint még mindig. Igazából mostanában kezdi érdekelni az evés, de még mindig ugyanannyit szopizik ma is, mint mondjuk fél évvel ezelőtt. Most már egyértelműen a tudomásomra hozza, hogy mi kell neki, jön és cibálja a ruhámat, és ha meglátja, sőt mostanában, ha kimondjuk a bűvös szót, hogy cici, máris örömmámorban úszik és egy olyan speciális türelmetlen nevetésféle örömhangot hallat. Ez nekem annyira jó érzés. Az hogy van valami, amit csak én egyedül adhatok neki, ami tökéletes, ami kielégíti nem csak az éhségét, hanem egy sor más szükségletét is, fantasztikusan jó, leírhatatlan anyai érzés. Azt hiszem, a szoptatás az egyik,vagy talán A legbensőségesebb viszony anya és gyermeke között. Sajnálom azokat az anyákat, akiknek nem adatik meg az, hogy sokáig szoptathassák gyermeküket. Csodálatos, tökéletes harmóniát és egységet élek át a mai napig minden alkalommal, amikor Brigit szoptatom. Minden édesanyának kivánom, hogy megtapasztalja ezt az érzést.
